2014. szeptember 11., csütörtök

Őszapó

(Illusztráció: Bakai Kitti) 

Kora őszi délután volt. Jókedvű fütyörészés hallatszott az egyik erdei ösvény felől, ahol egy barna kabátos kis lény söprögette a lehullott faleveleket. Pentele volt az, egy avarmanó. A fák ágain a levelek különböző színekben pompáztak, a lehullottak pedig avartakaróként terültek el a földön. Az avarmanók ezeket söpörték össze, és ők segítettek az erdőben élő kisebb állatoknak is. 
Mihez is kezdenének nélkülünk, düllesztette ki büszkén a mellét Pentele. A mellette magasodó fán csüngő egyik gesztenye azonban ekkor ráesett a fejére, amit nem védett meg fűzöld kalapja sem. 
 – Aúúú! – dörzsölgette a manó a fejét, miközben dühösen nézett felfelé. – Azt várhatod, hogy majd elsöprök körülötted! 
 – Te is tudod, hogy nem a fa volt a hibás! – kiáltotta ekkor valaki. A következő pillanatban egy fekete álarcos alak csúszott le a fáról, magával rántva egy adag levelet, amely a már tisztára söpört ösvényre hullott.
A lény zöld nadrágja azonban beleakadt egy vastag faágba, így most ott himbálózott fejjel lefelé. Az avarmanó, ha bosszús is volt a levelek miatt, rögtön felderült a látványtól. 
– Ede – lépett oda hozzá –, tudod, hogy nem szeretem, ha még több munkát okozol. 
– Jobban kedvelem, ha Haramiának szólítasz – morogta az álarcos. – Egyébként meddig akarod még, hogy itt lógjak? Igazán segíthetnél! 
– Azt hittem, a koboldok hős lovagja le tud mászni egyedül