2015. augusztus 31., hétfő

Interjú Felkai Ádámmal


Felkai Ádám a 2014-es Aranymosás pályázat egyik nyertese. SusukMelindával a regényeiről, a krimikről és a 4-6-osról kérdeztük.

Idén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál ,,A 4-6-os halálrandi” c. regényed. Miről szól ez a történet?
Martin Scorsese-nek volt egy filmje 1985-ben, a ,,Lidérces Órák” (,,After Hours”). Én ezt még kisfiúként láttam, de már akkor megragadott a hétköznapi módon egyre szürreálisabbá váló éjszaka története. A halálrandi egy átlagos ember, Edina utazása egy ismerős, de mégis idegen, veszélyes Budapesten. Fontos hozzátennem, hogy szűken értelmezve a regényben nem szerepel fantasztikum. Inkább arról az abszurd és komikus, de kicsit félelmetes érzésről szól, amikor az ember akár a saját mindennapi környezetében kerül a megszokottól eltérő, veszélyes helyzetbe. Ezen kívül a lelke mélyén ez egy aparegény. Amit még szerettem volna elérni, hogy kicsit feldobjam ezt a várost, ahol életem java részét töltöttem. Még éppen hihető, de szórakoztató részletekkel próbáltam hangulatosabbá, érdekesebbé tenni a magam számára, de reményeim szerint az olvasóknak is tetszeni fog. Viszont kerülni akartam a környezetidegen elemeket. A regény bizonyos szereplőinek például anyagi problémái vannak, és Edina sem egy kifogástalanul öltözött, tökéletes alakú, üzletasszony-szexistennő, aki mellesleg és természetesen remekül bánik a fegyverekkel, hanem egy kicsit kövérkés intenzíves ápolónő. Nem szerettem volna „Barátok közt életérzést”, tehát hogy a karakterek egy legfeljebb csak a felületes vágyálmainkban létező életet éljenek.


Vannak „haláli” élményeid a 4-6-osról? :)
Van pár kellemetlen élményem, meg egy nagyon rossz. Utóbbihoz rendőrt is kellet hívni. Amúgy érdekes vonal, rengeteg ember utazik rajta, köztük sajnos rengeteg őrült. Scorsese 1985-ös, éjszakai Soho-ja szerintem sehol sincs egy bármely időpontban megejtett, 4-6-osos utazáshoz képest. Tapasztalataim szerint legfeljebb fél óra kell ahhoz, hogy legalább egy fura madárral összefusson az ember a villamoson. Tehát egy Moszkva tér-Blaha viszonylatban a „csoda” borítékolható. Ennél hosszabb távon viszont akár igazán egzotikus dolgokat is ki lehet fogni. Amúgy nem szeretem 4-6-ost, soha nem is szerettem. Épp ezért írok róla. A WestEnd-et sem igazán kedvelem, ezért a sorozat harmadik része (ezen dolgozok most) a WestEnd-ben játszódik.

2015. augusztus 22., szombat

Demi Kirschner interjú

Demi Kirschner a 3. Aranymosás pályázat egyik nyertese. Susuk Melindával első regényéről, a folytatásról és a céklákról faggattuk.  J

Idén jelenik meg első köteted ,,Öld meg Jana Robinst!” címmel. Mit lehet tudni a regényről?
Egy olyan alternatív világban játszódik a történet, ahol a civilizáción belül más, az emberektől eltérő humanoid faj is továbbfejlődött. Ha jobban belegondolsz, mennyi az esélye, hogy annak idején a homo sapiens közeli-távoli ág rokonai közül ne mozduljon tovább egyik-másik? Megtörténhetett, és a történet gerincének indító motívuma mégis a mi általunk ismert világkép. Talán emiatt éreztem érdekesnek úgy alakítani az alaphelyzetet, mintha minden „rendben lenne” körülöttünk. Teljesen más kérdés, hogy a szociális viszonyok miatt mennyire van háttérbe szorítva a fajok kommunikációja egymás között. Egy ilyen összetett konfliktusokba keveredik bele a két főszereplő, és akarva-akaratlanul megváltoztatnak jó pár érvényes szabályt.

Mi ihlette a történetet?
Nem konkrét dolog ihlette. J Régről volt egy fiókban tartott ötletfoszlány, ami az Íróiskola Alapozó Kurzusa alatt formát kapott, és egy nagyon erős löketet, hogy igenis foglalkozni kell vele. J

(borítóterv: Kolozs Kitti Anna)


A regény főszereplője, Jana Robins mennyiben hasonlít rád?
A kíváncsiságát leszámítva semmiben. J Teljesen mások vagyunk, és nem is törekedtem rá, hogy átadjak neki a saját személyiségemből.


Miért pont Krakkó lett a helyszín?
Szerintem Krakkó az egyik legtitokzatosabb, és legvarázslatosabb európai város. Tele legendákkal, rejtélyekkel, amiből remekül lehet építkezni.


Ezzel a regénnyel kétszer is próbálkoztál: először a második, majd a harmadik Aranymosás pályázaton. Mennyit változtattál a történeten a két pályázat között eltelt idő alatt?
A struktúrája nem változott, inkább a történet súlypontjai helyeződtek át kissé, illetve néhány karakter motivációja. Az első alkalommal nagyon sokat segített az olvasók véleménye, és javaslatai, így például a történet eleje teljesen átalakult.

2015. augusztus 19., szerda

Novella az ,,Irnom kell" oldalon



fubiz.net/mermaids-1-germany-640x497.jpg


ALÁMERÜLÉS (novella az ,,Irnom kell" oldalon)


neuemonarchie.com/img/dyn/casethumbs/32_96190.jpg