Legújabb interjúnkban egy festőművész-illusztrátort,
Szimonidesz Kovács Hajnalkát faggattuk Susuk Melindával. Kérdeztük az
őt ért hatásokról, természetesen a műveiről, és arról is, milyen lehetőségeik
vannak azoknak, akik ezt a pályát szeretnék választani maguknak. J
Falun
nőttél fel. Ez mennyire befolyásolt, mint képzőművészt? Milyen hatással volt
rád a vidéki környezet?
Azt hiszem önmagában nem a falusi vagy városi életmód
határozza meg, hogy vizuálisan hova fejlődik
az ember, hanem azok, akik körülvesznek, megtanítanak látni, segítik az esztétikai
ízlés kialakulását, és könyvet adnak az ember kezébe. Másodikos voltam és nagy táskával a hátamon
ballagtam unottan az iskolába, amikor az egyik parasztház kapujára támaszkodó
öreg bácsi kiszólt nekem az utcára: „Kislány,
szeretsz-e olvasni”? Mondtam, hogy „Szeretnék…” – „Akkor, visszafelé gyere be!”-
mondta. A falu kicsi könyvtára volt itt, így kezdődött az olvasás szeretete és
a mesék szeretete.
Soha nem éltem
városban, ezért nem is tudom, mit veszítettem vagy nyertem. Valószínűleg sokkal
több lehetőségem lett volna megmutatni magam, és lehetséges, hogy egészen más
utat járok be. Ettől függetlenül a vidéki környezet sok segítséget nyújt a
dolgok nyugodt szemlélésére, természeti
környezet közvetlen megfigyelésére és a vizualitást erőteljesebben közvetíti,
ami elsősorban, mint festőt folyamatosan inspirál.
Olajjal festek, csak a
meseillusztrációkat készítem akvarellel. Mivel a Duna-part mellett nőttem fel,
valószínűleg ez is hozzá járult ahhoz, hogy leginkább szeretem festeni a vizet
és mindent, ami ehhez kapcsolódik.
