Pormanó fanfiction (1. rész)

Szeptemberben megkaptam életem első fanfiction-jét írótársaimtól, Dér Adry-tól és Susuk Melindától. A történetben felbukkan egy új manó (akit Afrikából hoztunk magunkkal, tudtunkon kívül), mindenki bajba kerül, és az is kiderül, hogy mennyit szoktam enni egy nap. :) Külön érdekesség, hogy olyan utalások is vannak benne, amik abból a pormanó meséből származnak, ami még meg sem jelent...

(https://favim.com/image/3659125/)

Az őszi eső cseppjei kitartóan kopogtatták a mikrobusz ablakát. Az autó hátsó ülésén három gyerek ült: egy kislány és két kisfiú. Az anyósülést egy nő foglalta el, a gyerekek édesanyja. A nő elgondolkodva nézett ki az ablakon, mialatt a sofőr, a nő édesapja beindította a motort és az autó elindult. A Szeged nevét hirdető tábla hamarosan mögöttük maradt. Az utasok a város mellettük elsuhanó épületeit nézték az esőfüggönyön át, így azt már nem láthatták, amint egy arasznyi méretű alak mászik elő a nő ölében lévő táskából. A furcsa lény úgy nézett ki, mint egy sötétszürke gombóc. Rasztafonatos bundája fölött egy meglehetősen koszos, afrikai mintás szoknyácskát viselt. Körülnézett, de némi szemlélődés után visszahúzódott a búvóhelyére.

Hamarosan egy kisebb lakótelep mellett haladtak el, majd befordultak egy csendes utcába, ami az egyik tízemeletes épület mögött húzódott meg egy zöldségessel szemközt. A nő vágyakozva pillantott a ládákba kihelyezett sokféle zöldség és gyümölcs felé, amikor a tizennégyes számot viselő ötemeletes előtt a busz lefékezett. Az utasok kiszálltak, a nagypapa pedig segített nekik kiemelni a csomagtartóból a nehéz bőröndöket. Senki sem figyelt fel rá, amikor az afrobundás lény kimászott a rejtekhelyéről. Eközben kinyílt az ajtó, és egy nő lépett ki rajta.

– Szilvi! – kiáltott oda az újonnan érkezettnek. Boldogan karolta át a lányát és az unokáit, mit sem törődve az esővel. Nem is sejtették, hogy az egyik kukából kíváncsi tekintet figyeli minden mozdulatukat.

A viszontlátás örömére ízletes vacsora várta őket. Szilvi a két tányér halászlé – természetesen szigorúan tészta nélkül, amiből repetázott is –, a rakott krumpli, a pörkölt, a brassói aprópecsenye, a rántott hús és sült krumpli, a tojásos nokedli, a káposztás tészta, a túrós csusza, a babgulyás, a tyúkhúsleves és a paprikás krumpli után megevett még nyolc szilvás gombócot, egy adag mákos gubát, hat túró rudit, egy egész tál szőlőt és vagy egy tucat tábla csokoládét. Miután jóllakott, fáradtan dőlt le az ágyra. A hosszú repülőút után örült, hogy végre csend és nyugalom vette körül, és egy kicsit egyedül lehet. Lehunyta a szemét, és érezte, hogy máris környékezi az álom, amikor halk motoszkálásra lett figyelmes.

Egy egér?! – futott át az agyán, és már fel is ült, hogy tárcsázza Grimu, az egérvadász számát. Ám amikor meglátta a szoba közepén álló kis csoportot, megkönnyebbülten mosolyodott el.

– Szóval eljöttetek?

– Meglepetés! – kiáltotta egyszerre a három alak: egy pormanó, egy kéményseprű és egy ereszlakó.

– A szemétledobó lakója figyelt titeket a kukából – magyarázta vigyorogva az ereszlakó. – Ő szólt, hogy megérkeztetek.

– Készítettünk egy ajándékot is – mutatott a kéményseprű egy előttük lévő, formátlan és erősen koromfoltos, ropimintás csomagolóba bugyolált valamire. Szilvi felvette, és azonnal ki is bontotta. Egy világos-porszürke álomfogó került elő belőle.

– Porfonalból készítettük – szólalt meg büszkén a pormanó.
– Meg ropiból – tette hozzá a kéményseprű.

– Egy porfogó. Segít megelőzni, hogy beporosodjanak az álmaid. Bár nem értem, mi szükség erre, de a többiek ragaszkodtak hozzá…

– Meg kitakarítottuk az ereszt, hogy halljad, ahogy az eső végigzuhog rajta. Rendesen el volt tömődve levéllel – mondta az ereszlakó és meglendítette a lasszóját.

– Bizony, és gyűjtöttünk leveleket is az ejtőernyőzéshez. – A kéményseprű előhúzott egy kupac egymásra pakolt falevelet.

– Jöhetsz majd velünk ugrani a tetőről. – A pormanó kedves invitálására Szilvi elfintorodott. Nem akarta elárulni, hogy fél a magasságtól, de a pamacs észrevette a mozdulatot. – Én is féltem, de már egészen megszerettem. Jó móka!

Miután Szilvi elmesélte nekik, hogy telt az utazásuk, a manók hazaindultak Vilihez. Amint kiléptek az épületből, pisszegésre lettek figyelmesek. Egy afrofonatos pormanólány intett nekik a ház sarka mögül.

– Ez meg ki lehet? – húzta össze a pormanó a szemöldökét.

– Olyan, mint te, csak be van fonva a bundája. A tiéd is megcsinálhatnánk így. – A kéményseprű máris körbejárta a manót, hogy hol lenne a legérdemesebb elkezdeni.

– Még csak az kéne! – sértődött meg a pamacs.
Az afropormanó azonnal beszélni kezdett, ahogy odaértek hozzá.
– Nem értem, mit mond – rázta a fejét a pormanó.
– Angolul beszél – állapította meg az ereszlakó.

– Ha visszafelé mondaná, le tudnám fordítani. – Azzal a kéményseprű elmutogatta neki, hogy mondja visszafelé a szavakat. A manólány így is tett, a kéményseprű pedig máris tolmácsolta a fordítást a többieknek.

– Azt mondja, Szilvi nem akar menni a KÉJ-re. Helyette a KM-mel találkozik.
A manók felhördültek.
– Mi az a KM? – kérdezte végül a pormanó.

– Egy hírhedt könyvmaffiacsoport – magyarázta az ereszlakó. – Nem hagyhatjuk, hogy találkozzon velük!

Amint visszaértek Vili szobájába, nekiláttak kidolgozni a haditervet, hogyan akadályozzák meg, hogy Szilvi a Km-mel találkozzon, és hogyan juttassák el a Kéj-re. Addig az afropormanó kekszet rágcsált – a ropit a pormanó elhúzta előle, mielőtt még az összeset befalná –, különben sem értett egy kukkot sem.

– Először is, szükségünk lesz valami járműre, amivel oda visszük – mondta az ereszlakó.

– Hol az az oda? – A kéményseprű még mindig a pormanót fürkészte. A manó megpróbált eltávolodni tőle, mielőtt elkezdi befonni a bundáját.

Az ereszlakó kiszedett egy atlaszt Vili iskolatáskájából. Megkereste Magyarország térképét, végül az oldal közepére bökött.

– Budapest.
A kéményseprű is fölé hajolt.
– Ez nagyon messze van – ingatta a fejét.

– Nem megyek sehova, ahova sokat kell gyalogolni. – A pormanó összefűzte a karját és a fejét jobbra-balra ingatta.

Az ereszlakó töprengett egy ideig, végül az íróasztalon álló képeslapról, amit Adrián, Vili nagybátya küldött Ausztráliából, eszébe jutott a megoldás.

– Postán küldjük el.

– De honnan szerzünk akkora dobozt, amiben elfér? – aggodalmaskodott a kéményseprű.

A pormanó egy ropit rágcsálva megjegyezte.
– Én tudom, kitől. Mel tud küldeni akkorát, amiben kényelmesen elfér.

Azonnal írtak neki Vili számítógépén, Mel pedig már küldte is a dobozt. A pormanó utóiratban még megjegyezte, hogy jól tömje meg szaloncukorral, hogy idefelé se érkezzen üresen.

A doboz gyorsan ott termett. Ám amikor kibontották, abban szaloncukor helyett csak zöld növényeket találtak. A pormanó csalódottan megjegyezte:

– Ezt nem szeretem. Miért nem édességet küldött?
– Biztos bio – tippelt a kéményseprű. – Nem akarják, hogy elhízz.

– Cicmut rakta be őket. Szerinte ez a legfinomabb csemege – olvasta az ereszlakó egy mellékelt levélen, amit az egyik növényről téphettek le.

– Majd én pakolok be neki ropit meg kekszet – jelentette ki a pormanó.
A kéményseprű helyeselt.

– Azt hiszem, a kamrában van még néhány szerelmeslevél is. A csatornamanó és a szemétledobó lakója hagyta itt, amikor legutóbb átjöttek.

A pormanó azonnal össze is gyűjtötte az összes édességet, amit talált, majd bevette magát a dobozba. Annyira teletömte a bendőjét, hogy elálmosodott és elaludt az üres zacskókon és a morzsahalmon. Azt majd reggel megeszi, döntötte el.

Nem vették észre a fejük felett elsuhanó árnyakat, akik minden szavukat kihallgatták.

(folyt. köv.)