2. fejezet
A pormanó és a kéményseprű visszaosontak a szobába. Vili először észre sem vette őket, csak az ereszlakó figyelt fel rájuk.
– Tehát mégis a fürdés mellett döntöttetek – vigyorogott, amikor meglátta a két csuromvizes barátot. Ugyan egyikőjük sem lett teljesen tiszta, de a szőrgombóc bundájáról végre eltűnt a rózsaszín árnyalat.
– Rátok fért! – vett elő Vili két száraz zsebkendőt. – Ezzel megtörölhetitek magatokat – borított rájuk egyet-egyet. A lények azonban tovább hallgattak.
– Mi az, megkukultatok? – pillantott ki az ereszlakó a kalapja alól. – Vagy elvitte a víz a hangotokat?
A pormanó kelletlenül megszólalt:– Volt valaki a fürdőszobában.
– Úgy érted, rajtatok kívül? – csodálkozott a cowboykalapos. A seprű bólintott.
– De kicsoda? – ugrott fel erre Vili. – Felébredtek anyáék?
– Nem – rázta a fejét a kéménylakó. – A mosdókagylóban álltunk, és egyszer csak valaki megnyitotta a csapot. Mire észbe kaptunk, már el is tűnt. Nem láttuk, ki lehetett az.
Az ereszlakó töprengve nézett rájuk.
– Valószínűleg egy csatornamanó volt. Az ő területük a fürdőszoba.
Vili döbbenten fordult felé.
– Egy csatornamanó? Egy másik manó is lakik itt?
– Nem. – Kalapos barátja fel-alá járkálva magyarázni kezdett. – Ebben a házban csak mi élünk. Egyébként sincs mindenhol csatornamanó.
– De akkor hogy került ide? – kottyantotta közbe a szőrgombóc, miközben a bundáját szárítgatta.
– A vízvezetékeken, a lefolyókon és a csatornákon át közlekednek. Így jutnak el egyik házból a másikba – fejtegette az ereszlakó. – Nem kell tőlük tartani, ártalmatlanok.
A pormanó erre csak egy horkantásszerű hanggal válaszolt.
– Honnan jöhetett? – firtatta Vili.
– Ezen a környéken tudtommal csak egy csatornamanó él – felelte lassan a cowboykalapos –, mégpedig a szomszéd utcában, Gizi néninél.
Mindenki olyan döbbenettel bámult az ereszlakóra, mintha azt közölte volna velük, hogy a kertben dinoszauruszok bóklásznak.
– Apa nagynénjénél? – ismételte meg Vili, mint aki nem jól hallotta. Barátja folytatta volna a magyarázatot, de odakintről zaj hallatszott, amire mind az ajtó felé fordultak.
– Anyáék felébredtek. Bújjatok el, és tüntessétek el a zsebkendőket! – szólt rá Vili a többiekre, majd kiment a szobából.
Amikor visszatért, egy kisebb, de annál alaposabban megrakott tálcát tett le a padlóra. A pormanó rögtön előbújt az ágy alól, és kíváncsian közelebb húzódott. Bundája újra szürkés színt öltött, miután meghempergett az ágy alá behordott porban. A seprű és az ereszlakó is a tálca köré gyűltek.
– Hoztam reggelit – mutatott a fiú a tálcára. A szőrgombócot nem kellett biztatni, azonnal nekilátott az evésnek.
– Van egy rossz hírem – ült le melléjük Vili.
– Micsoda? – kíváncsiskodott a pormanó teli szájjal. A kéményseprű felkapott egy almaszeletet és beleharapott.
– Rendet kell raknom – nézett körbe a fiú. Valóban, játékok és könyvek hevertek szanaszét a padlón, ráadásul a pamacs is behordott néhány felesleges tárgyat az ágy alá. Az íróasztalra is ráfért némi takarítás.
– Nem értem, miért – nyelt le egy falat vajas kiflit a szőrgombóc, miközben morzsák szóródtak a bundájára. – Jól néz ki a szobád. Igaz, még egy kis port nem ártana szétszórni.
– Ezt mondd anyának! Inkább én pakolok össze, minthogy ő találjon valami gyanúsat.
– Például mit? – vett a kezébe az ereszlakó egy kis darab, kockára vágott sajtot.
– Erre gondoltam – emelt ki Vili egy apró fadarabot az ágy lába mögül.
– A csúzlim! – kiáltott fel a pormanó.
– Még hogy a tiéd! Az enyém. A padlásról emelted el! – kapta ki a fiú kezéből a csúzlit a cowboykalapos. – Azt sem tudod, hogy kell használni! – intette le a pamacsot.
– Anya meghallja! – vetett véget a vitának Vili. A manók kelletlenül ugyan, de elcsendesedtek.
– Hogy kezdjünk hozzá a rendrakáshoz? – firtatta a seprű.
– Én kidolgozok egy tervet, ti pedig végrehajtjátok – dőlt hátra elégedetten a pormanó.
– Úgy tudtam, utálod a tisztaságot – értetlenkedett az ereszlakó.
– Azt valóban nem tudom elviselni – simogatta kidomborodó pocakját a szőrgombóc –, de a rendrakás teljesen más.
Meglepően gyorsan haladtak a feladattal. Vili a könyveit tette vissza a polcra, ezalatt a fiú unszolására a pormanó kénytelen-kelletlen elmesélte rózsaszínné válásának történetét, amit eddig senki sem ismert a kéményseprűn kívül.
Az iskolai kalandjuk során a pormanó és a seprű megszomjazott, és egy italautomatából próbáltak üdítőt szerezni maguknak. A szőrgombóc állt a nyílásban és várta a poharat, míg a seprű a megfelelő gombot próbálta benyomni. A pohár helyett azonban egy adag málnalé ömlött a pamacsra, teljesen eláztatva a bundáját. Ráadásul a kéménylakó belegabalyodott az automata kábeleibe, így a pormanó kénytelen volt a segítségére sietni. De nagy igyekezetében lecsúszott a gépről, és beütötte magát a padlóba. Amikor a pormanó ehhez a részhez ért, mindenki hangosan felnevetett a szobában. Erre a szőrgombóc duzzogva bemászott az ágy alá.
Kis idő elteltével Vili hasra vágta magát a padlón, és belesett hozzá. A pormanó egy pókhálóból készített függőágyban terpeszkedett, és alvást színlelt.
– Gyere ki! – A fiú igyekezett visszafojtani a nevetést. – Az autókat rakjuk rendbe.
A pamacs rögtön kinyitotta a szemét.
– Látom, nem boldogultok nélkülem – mászott ki rögtön a függőágyból. Barátja feltette a polcra a játékautók mellé. A pormanó rögtön nekiveselkedett, hogy eltolja az egyiket, de hasra esett. Az ereszlakó elvigyorodott, miközben folytatta a ceruzák és zsírkréták szétválogatását. Eközben a kéményseprű az íróasztalról lehullott radírdarabkákat söprögette egy madártollal, de egyúttal össze is kormozta maga körül a padlót. A pamacs ránézett:
– Ennél sokkal jobban lehet kormozni. Megmutatom – azzal nekifogott, hogy lemásszon a polcról. Félúton Vili megfogta, és lesegítette.
– Mit akarsz csinálni? – kérdezte gyanakvón.
– Majd meglátod – tért ki a magyarázat elől a szőrgombóc, majd felkiáltott a cowboykalaposnak: – Gyere le hozzánk! Te pedig feküdj le! – nézett a kéményseprűre. Ezután az időközben leérkező ereszlakóhoz fordult:
– Te megfogod a lábát, én pedig a kezét.
– Sejtem, hová akarsz kilyukadni – nevetett a cowboykalapos. Megragadták a kéménylakót, és elkezdték húzni a padlón. Hamarosan egy széles, kormos csíkot rajzoltak az íróasztal köré. Vili tehetetlenül bámulta őket. A rendrakásból egyre nagyobb felfordulás lett. A fiú közelebb lépett, hogy megállítsa őket.
– Ti meg mit műveltek? – szólt rájuk ekkor valaki. Mindenki döbbenten fordult hátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése