Interjú Felkai Ádámmal

Felkai Ádám a 2014-es Aranymosás pályázat egyik nyertese. SusukMelindával a regényeiről, a krimikről és a 4-6-osról kérdeztük.

Idén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál ,,A 4-6-os halálrandi” c. regényed. Miről szól ez a történet?

Martin Scorsese-nek volt egy filmje 1985-ben, a ,,Lidérces Órák” (,,After Hours”). Én ezt még kisfiúként láttam, de már akkor megragadott a hétköznapi módon egyre szürreálisabbá váló éjszaka története. A halálrandi egy átlagos ember, Edina utazása egy ismerős, de mégis idegen, veszélyes Budapesten. Fontos hozzátennem, hogy szűken értelmezve a regényben nem szerepel fantasztikum. Inkább arról az abszurd és komikus, de kicsit félelmetes érzésről szól, amikor az ember akár a saját mindennapi környezetében kerül a megszokottól eltérő, veszélyes helyzetbe. Ezen kívül a lelke mélyén ez egy aparegény. Amit még szerettem volna elérni, hogy kicsit feldobjam ezt a várost, ahol életem java részét töltöttem. Még éppen hihető, de szórakoztató részletekkel próbáltam hangulatosabbá, érdekesebbé tenni a magam számára, de reményeim szerint az olvasóknak is tetszeni fog. Viszont kerülni akartam a környezetidegen elemeket. A regény bizonyos szereplőinek például anyagi problémái vannak, és Edina sem egy kifogástalanul öltözött, tökéletes alakú, üzletasszony-szexistennő, aki mellesleg és természetesen remekül bánik a fegyverekkel, hanem egy kicsit kövérkés intenzíves ápolónő. Nem szerettem volna „Barátok közt életérzést”, tehát hogy a karakterek egy legfeljebb csak a felületes vágyálmainkban létező életet éljenek.

Vannak „haláli” élményeid a 4-6-osról? :)

Van pár kellemetlen élményem, meg egy nagyon rossz. Utóbbihoz rendőrt is kellet hívni. Amúgy érdekes vonal, rengeteg ember utazik rajta, köztük sajnos rengeteg őrült. Scorsese 1985-ös, éjszakai Soho-ja szerintem sehol sincs egy bármely időpontban megejtett, 4-6-osos utazáshoz képest. Tapasztalataim szerint legfeljebb fél óra kell ahhoz, hogy legalább egy fura madárral összefusson az ember a villamoson. Tehát egy Moszkva tér-Blaha viszonylatban a „csoda” borítékolható. Ennél hosszabb távon viszont akár igazán egzotikus dolgokat is ki lehet fogni. Amúgy nem szeretem 4-6-ost, soha nem is szerettem. Épp ezért írok róla. A WestEnd-et sem igazán kedvelem, ezért a sorozat harmadik része (ezen dolgozok most) a WestEnd-ben játszódik.

(Kolozs Kitti Anna borítóterve)

A regényhez borítótervező pályázatot is hirdettél. Milyen szempontok alapján választottad ki az öt legjobb tervet?

Kolozs Kitti Anna hangolódott rá arra a leginkább, amit szívesen láttam volna. Fontos volt, hogy a borító visszaadja azt a „kérkedően ponyvás” hangulatot, ami például a Tarantino filmekhez készült, jobban sikerült plakátokról árad. Két terve is nagyon tetszett. Az egyik rajzosabb, színesebb, játékosabb. A másik sötétebb, olyan mélabúsan budapesti, kicsit az Ottlik féle ,,Hajnali háztetők” hangulata meg egy csipetnyit talán Krúdy jut az eszembe róla. Mindez természetesen pisztollyal. Remek lett mindkettő. :)

Tudod már, hogy a Kiadó melyiket fogadta el?

Sajnos még nem.

A 2012-es Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján első helyezést értél el a ,,Gengszertanonc” c. kéziratoddal. Mit jelentett számodra akkor ez az első helyezés?

Ért ott egy nagyon kellemes meglepetés és meghatározó élmény. Részletekbe most nem mennék, mert mások alteregója is érintett az ügyben, a lényeg, hogy történt valami a helyezésen kívül, illetve azzal együtt, ami nagyon jól esett. Összességében megerősített abban, hogy jó úton járok. Pedig csak az irány volt jó, az út nem.

A 2013-as Aranymosás pályázaton is szerepeltél a ,,Gengszertanonccal”. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Amikor kezdtem tudatosan kitalálni, hogy milyen regényt szeretnénk írni, akkor jött a ,,Gengsztertanonc”. Az eleje viszonylag erős lett, hosszú távon viszont nem működött. Elsősorban a dramaturgia miatt. Azon a pályázaton (szemben a legutóbbival) a Kiadó lektorai még semmiféle visszajelzést nem küldtek arról, hogy mi volt a kiesés oka. Ennek ellenére tudtam, hogy a dramaturgia finoman szólva nem jó. Ez volt az első tudatosan összerakott regényem, és annyi minden volt új, annyi mindenre figyeltem, hogy nem értem rá még normális cselekményt is kidolgozni. :)

Bár ez a regényed végül nem jutott el a kiadásig, tervezed, hogy a későbbiekben újra előveszed?

Nem. Bár lett volna olyan, aki kiadja a pályázat után, arra is nemet mondtam. Hosszas gondolkodás után végül nem akartam egy ilyen bicebóca regényt a nyomtatott debütáláshoz. Ma meg már nagyon mást csinálok, nagyon más érdekel. Ráadásul mivel a cselekmény nem működik, ezért gyakorlatilag újra kellene írni az egészet. Ez a regény számomra része annak a bizonyos egymillió szónak.

Mit javasolsz azoknak a szerzőknek, akik szeretnének megpróbálkozni az Aranymosás pályázattal?

Idén szerintem nagyon előzékenyen és önmagukat sem kímélve a lektorok szépen leírták mindenkinek, hogy mivel van baj. Emlékeim szerint a dramaturgia visszatérő eleme volt ezeknek a hibalistáknak. Persze a dramaturgia hiánya, kidolgozatlansága egy összetett problémahalmazt jelent.

Első körben nem árt kitalálni, hogy milyen regényt akarunk írni. Meg azt sem, hogy úgy nagyjából kinek. Magyarországon jellemző megközelítés, hogy irodalom vagy „jó írás” attól lesz valami, ha szépen van megfogalmazva. Nem izgalmasan vagy érdekesen, hanem szépen. Ezért a dolognak ez a része kicsit túlhangsúlyozódik. Az viszont, hogy a szövegre komplex egészként, részletekből felépülő szerkezetként tekintsünk, nem nagyon megy. Ennek a felfogásnak amúgy (ez részben érinti a tanult szakmám területét) a hazai irodalomoktatás elég durván megágyaz. Ezért szerintem a legfontosabb annak a szemléletmódnak a magunkévá tétele, hogy a szövegre egészként nézzünk. A stílus csak egy elem, amit végső soron a szöveg egésze szab meg. Pázmányi körmondatokkal akkor sem lehet működőképesen megírni az ,,Amerikai pszichót”, ha szerintünk egyedül csak az a szép a kerekvilágon.

Logikus-e két jelenet közt az ok-okozati viszony. A szereplőtől hiteles, hogy így cselekszik ebben a bizonyos helyzetben? – Kérdések, amiket folyamatosan fel kell tenni. Ráadásul nem árt a meglepetés sem, tehát hogy ne ezerszer látott megoldásokkal oldjunk fel egy bonyodalmat. Ezen kívül nem árt megtalálni a kényes egyensúlyt az elégséges információ és az olvasó hülyének nézése közt.

(Kolozs Kitti Anna borítóterve)

,,A 4-6-os halálrandi” főszereplője, Edina, igazi krimikedvelő, de a ,,Gengszertanonc” is ebbe a műfajba sorolható. Mondhatjuk, hogy ebben a műfajban alkotsz a legszívesebben?

A krimi kezdőknek nagyon jó kapaszkodó. Van egy alapszerkezet, amivel kicsit még akár el is lehet játszadozni, de lényegében adott. Ráadásul a felépítése (titok felderítése logikus módon) mindig kedvelt lesz az olvasók körében. Nem véletlen a krimik túlreprezentáltsága a népszerűségi listákon. Még a szépírók is el tudnak vele hülyéskedni, elég csak Kertész Imrétől a ,,Detektívtörténetre” gondolni vagy Charles Bukowskitól a ,,Pulp”-ra (,,Ponyva”). Amúgy nem szeretem a krimit, de talán éppen ezért tudok megbízhatóan krimit írni.

A ,,Hasfelmetsző klub” c. regényed – amely az Oriold Kiadónál jelent meg –, szintén egy humoros krimi. Fontosnak tartod a humort belecsempészni az írásaidba?

Nem is úgy mondanám, hogy fontos, hanem hogy az esetemben elkerülhetetlen. Humor nélkül az írásaim patetikusak és gejlek, de olyannyira, hogy azt még saját magam sem tudom elviselni. Nem fontosnak tartom, hanem csak így tudok írni. Máskülönben szarul írok.

A ,,conTROLLer” magazinnál dolgozol, amely videójátékok megjelenésével, véleményezésével foglalkozik. Mi a feladatod a szerkesztőségben?

Kizárólag a testem miatt tartanak. Néha azért írok cikkeket is. Ez különben kicsit forró terep jelenleg, mert olvasóink várják lelkesen a következő számot, ami éppen egy „icipicit” csúszik. Remélhetőleg amúgy megmarad az újság.

A videójátékok világa hatással van az írásaidra?

Tudatosan nem hiszem. Ellenben a „játék”, mint hozzáállás nagyon is. Elsősorban a zsánerek érdekelnek, a zsánerekkel való legózás. Mennyi változást bírnak, hogyan lehet őket összerakni. Lényegében erről írtam a szakdolgozatomat is A Pendragon legenda kapcsán.

A horror sem idegen műfaj a számodra. Mit lehet tudni a Lidércfényben megjelent ,,A traktor, ami végül nem mentette meg a világot” c. novelládról?

Harmadik helyezést értem el vele, szép fapajzsot kaptam érte, ma is megvan. Amúgy inkább szárnypróbálgatás volt. Részben humorosnak, részben félelmetesnek szántam. Horrort sajnos nem tudok írni, ma meg már úgy általában is nehéz. Elég csak felmenni egy hírportálra, hogy tanúbizonyságát kapjuk, Cthulhu a teljes sleppjével elbújhat hozzánk képest. Ma szerintem nem létezik félelmetesebb dolog az embernél. A ,,The Walking Dead” például éppen attól működik számomra, hogy az utóbbi állítást vastagon aláhúzza.

Melyek azok a kortárs és klasszikus könyvek, amelyeket szívesen olvasol?

Ez mindig változik, kedvencek jönnek-mennek. A magyarok közül Krúdy, Mándy Iván, Ottlik, Weöres azok, akiket bármikor szívesen lekapok a polcról. De egy hónapja olvastam Fehér Bélát, előtte a legutóbbi Dragomán regényt. Kedvelem a korai Parti Nagyot. Külföldiek közül jelenleg Bukowski jöhet szinte minden mennyiségben, illetve az ő francia „előképe”, Céline még jobban tetszik. Amúgy meg Cervantes, Hrabal, Jaroslav Hasek. Kortársakból szláv szerzőket olvasok, most éppen Viktor Pelevint, de Tatyjana Tolsztaja utánozhatatlan humorát is imádom, bár tőle magyarul tudtommal sajnos csak egy regény jelent meg. Pelevinnel párhuzamosan pedig Andrzej Sapkowski Vaják könyveit falom. Rég volt szerencsém fantasy-hez, ráadásul nem is igazán a kedvenc zsánerem (rossz kezekben a lovagregény lerohadt atombunkerévé válik), de a szokatlansága meg a káeurópai jellegzetességei miatt beleszerettem.

Jazz vagy európai klasszikus zene? :)

Értem. :) Inkább jazz.

Felkai Ádám elérhető az undercontsruction.blogspot.hu oldalon.