2015. június 22., hétfő

Interjú Palásthy Ágnessel




Palásthy Ágnes tanár, fordító, író. Első mesekönyve, az ,,Elrabolták a siklót” a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Susuk Melindával a mesékről, az állatokról, a múltról és jövőbeli terveiről kérdeztük az önmagát „őrült macskás hölgynek” nevező írónőt. J

Nemrég ért véget az idei Könyvhét. Milyen élményekkel gazdagodtál? Milyen visszajelzések érkeztek a mesekönyvedről?
Részt vettem életem első dedikálásán, ami nagyon hangulatosra sikerült, mivel sok barátom eljött, kedves ajándékokat is hoztak (például a nevemre gravírozott tollat a dedikáláshoz, vagy frissen főzött házi eperlekvárt), és utána elvittek fagyizni. „Civil” olvasó ezúttal nem volt, mivel a könyv csak most jelent meg, és gondolom, el kell telnie egy kis időnek, amíg megismerik.
A „tesztolvasók” szerencsére nagyon szerették a meséimet, úgyhogy remélem, másoknak is tetszeni fog a „Sikló”.

Milyen szempontok alapján válogattad be a tizenhét mesét a kötetbe?
A válogatást a Könyvmolyképző Kiadó munkatársai végezték. Én beküldtem a Kiadóba az összes, addig elkészült mesémet, szám szerint 21 darabot, és ők válogattak ezekből össze egy kötetre valót.

Több mesesorozatod is van: Erdei Tisztás, Az Ásító Sárkányok Völgye, Szőnyegmesék. Ezek miben különböznek egymástól?
Az Erdei Tisztás mesék szerepelnek az ,,Elrabolták a siklót” című kötetben, meg a második válogatásban, amely ,,A tekergő bőregér” címmel fog megjelenni. Ezekben állatok a szereplők, főleg gyerekek, akikkel épp olyan dolgok történnek, mint az ember gyerekekkel: barátkoznak, versengenek egymással, világgá mennek, nem vesznek sapkát stb.
A Szőnyegmesék és Az Ásító Sárkányok völgye még a fiókban pihen, érlelődik. Ezeket még nem küldtem el a Kiadónak. A Szőnyegmesék főszereplője Rozi, óvodás, akinek nehezen megy a délutáni alvás. De amikor elalszik, érdekes dolgok történnek vele. Ebből a sorozatból eddig négy darab készült el, a blogomon olvashatók.
Az Ásító Sárkányok völgye meseregény, 7-8 éveseknek, kicsit „fiúsabb”, mint a Szőnyegmesék. Ebben András, a favágó, és sógora, a kamasz Ábris királyfi elindulnak a Meserétre, hogy álomport hozzanak András feleségének, Zsuzsi királykisasszonynak, és persze út közben érdekes kalandok esnek meg velük. Nagyon szeretem ezt a történetet, és már töprengek a folytatásán.

A meséidben több szereplő is feltűnik. Kik a kedvenceid?
Tulajdonképpen mindegyik szereplőmet szeretem, de az abszolút kedvencem az Erdei Tisztás mesékből Napóleon, a csíkos kis vadmalac. És Mókus Rézi, akit akaratlanul is magamról formáltam.

Keresés ebben a blogban