2014. december 3., szerda

Elárulom, hogyan találkozott a pormanó a krampuszokkal. :)


(forrás: leyf.org.uk)


PORMANÓ ÉS A MIKULÁS


Késő este volt. A kora decemberi hidegben két, arasznyi méretű lény üldögélt az egyik kertes ház kéményének tetején. A fekete bundás élvezettel próbálta meg elkapni a lassan lefelé hulló hópelyheket, míg piszkosfehér társa egyre morcosabban tekintgetett körbe-körbe. Egyre csak az utakat és a járdákat fürkészte a távolban, de minden kihaltnak tűnt.
 Semmit sem látok – morogta. – Szerintem nem is fog eljönni. 
 Eddig még mindig eljött – nyugtatta meg a fekete színű alak. – Ma sem lesz másképp. De sok a dolga – tette hozzá magyarázatképpen.
– Azt sem tudom, hogy néz ki – folytatta világosszürke társa a panaszkodást.
– Nagyon-nagyon öreg, ősz a haja és a szakálla, valamint piros ruhát visel. Nem lehet eltéveszteni. Ráadásul az ablakon át jön be a házba, mert nem szereti az ajtót használni.
A szürkésfehér alak még egyszer körülnézett, miközben erősen megkapaszkodott a kéményben. A lény egy pormanó volt, és csak nagyon ritkán merészkedett ki a tetőre. Úgy nézett ki, mint egy vattapamacsból és vattacukorból álló gombóc. Szőrszálai össze-vissza meredeztek, bár a hópelyhek már kezdték átnedvesíteni a bundáját. Itt élt, ebben a házban, és feladata – mint minden pormanónak – az volt, hogy bepiszkolja a már kitakarított szobákat. Mellette egy fekete bundás kéményseprű ült, aki – nevéből adódóan – a kéményben élt, és az időnként idelátogató kéményseprőnek segített. Kicsit magasabbnak tűnt, mint a pormanó, és egy feketére festett üvegmosó kefére hasonlított. Vékony teste volt, két fekete karja, két apró lába és bundás farkincája. Mint két jóbarát, most együtt üldögéltek a kémény tetején. 

Keresés ebben a blogban