,,A pormanó felbukkan”
(kimaradt jelenet)
A pormanó és a kéményseprű az automatánál
(11. fejezet)
... Furcsa kép tárult a seprű szeme elé: egy csapzott, rózsaszínű vattacsomó gubbasztott a pohár helyén. Az arcán lévő kormos folt a málnalének köszönhetően teljesen elmaszatolódott, és a pormanó most úgy nézett ki, mintha szakállat növesztett volna.
– Szeretnél megfürdeni? – kérdezte végül a seprű, miközben megpróbálta elnyomni az arcára kiülő vigyort. Társa dühösen nézett rá.
– Még hogy fürdeni? Nem vagyok már elég nedves így is? – bosszankodott a manó.
– Láttam limonádés gombot. Az lemosná ezt a színt – javasolta a kéményseprű. Társa csak egy megsemmisítő pillantást vetett rá az ázott szőrcsomók takarásából.
– Hozok papírszalvétát – csúszott le a kéménylakó a földre. A nyitott ablakon át gyorsan felmászott a büfébe, majd néhány perc múlva egy – a derekára tekert – szalvétával futott vissza. Felkapaszkodott és átnyújtotta a manónak az immár koromfoltos papírt. A pamacsnak nem sok választása volt: vagy megfürdik, vagy megfázik, vagy a szalvétát használja. Vonakodva átvette a papírt, gyorsan beburkolta magát vele, és a hátát kezdte el dörzsölgetni. A szalvéta felszívta a málnalé egy részét, de ugyanakkor át is ázott, és kezdett darabokra szakadni. A manó végül feladta a további próbálkozást.
– Ennél jobban nem tudom megszárítani magam – fordult oda a seprűhöz. – Majd otthon.
A kormos alak bólintott, de most már képtelen volt visszatartani az arcára kiülő egyre szélesebb vigyorgást. A rózsaszínű manó az elmaszatolódott koromfolttal és a bundájába ragadt szalvétadarabokkal nem mindennapi látványt nyújtott. A pamacs bosszúsan odanyúlt a seprű arcához, két kezét felemelte, és lehorgasztotta annak mosolyát, de hiába. A kéménylakó képtelen volt abbahagyni a nevetést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése