,,A pormanó felbukkan” (kimaradt/átírt jelenet) 3.

,,A pormanó felbukkan” 

(kimaradt/átírt jelenet)

Autózás és repülés

(4. fejezet)

Esős délután volt. Vili az olvasókönyvéből olvasott, ezalatt a pormanó a polcon lévő autókat nézegette. Mindegyiket megcsodálta, sőt, némelyik alá be is feküdt.

– Te meg mit csinálsz ott? – kérdezte egyszer a fiú, amikor a vattapamacs eltűnt az egyik autó alatt. Csak a lábai látszódtak ki.

– Autószerelő vagyok! – méltatlankodott a manó. – Átvizsgálom a kocsikat.

Sokáig álldogált az előtt a teherautó előtt, amelyikbe néhány éjszakával ezelőtt bepréselte magát. Már majdnem újra belemászott, amikor hirtelen megakadt a szeme valamn: egy piros, nyitott tetejű sportautó parkolt a polc túlsó oldalán. A manó percekig csak messziről csodálta, majd közelebb lépett, és óvatosan megsimogatta.

– Ez a tiéd? – fordult Vilihez, aki bólintott.

– Akkor miért nem használod? – kérdezte a szőrcsomó. – Ha az enyém lenne, állandóan ebben ülnék!

– Ki akarod próbálni? – állt fel az asztal mellől Vili.

– Naná! Mi az hogy! – lelkendezett a szürke pormanó. A fiú letette az autót a padlóra, majd segített barátjának lejönni a polcról.

– Szállj be!

A pamacs egy ugrással az ülésen termett, és megragadta a kormányt.

– Nincs kölcsön egy motoros szemüveged? – nézett Vilire. Amikor az tagadólag rázta a fejét, a szőrgombóc vállat vont, majd vidáman elrikkantotta magát:

– Indulhatunk!

Hamarosan kérdőn nézett felfelé, mert az autó nem mozdult.

– Mi a gond? Miért nem megyünk? – értetlenkedett.

– Mert szükségünk van erre – emelt le Vili egy furcsa dobozt a polcról.

– Az meg micsoda?

– Ezzel lehet irányítani – húzott ki a fiú egy antennát a doboz oldalából.  – Felkészültél?

A manó türelmetlenül bólintott. Vili előrenyomta az egyik kart, mire az autó nagy sebességgel az íróasztal mellett álló széknek vágódott. Az ütközés következtében a pormanó sikeresen beverte a fejét a kormányba.

– Nem tudsz vezetni? – dörzsölgette a homlokát mérgesen.

– Bocs, egy kicsit gyors volt az indulás – szabadkozott Vili.

– Még hogy kicsit! – méltatlankodott a szőrgombóc. – Csúnyán beütöttem a fejem miattad!

– Próbáljuk meg újra – javasolta Vili. A pormanó megkapaszkodott a kormányban, míg a fiú most már óvatosabban tolta előre a kart. Az autó lassan elindult, ezúttal kikerülve az akadályokat.

– Ez nagyon jó! Ha tudtam volna, ebbe ülök bele a teherautó helyett! – kiáltotta oda a manó, miközben tovább körözött.

– Nem mehetnénk ki a szobából? Elég unalmas itt – szólalt meg egy idő után.

Vili kinyitotta az ajtót, és kivezette az autót a folyosóra. Az egyenes terepen gyorsan haladtak, nem volt előttük semmilyen akadály. Egyszer még anya lábai között is átsuhantak, amikor éppen ott állt a konyhaajtó előtt és telefonált. Szerencsére nagyon lefoglalta a beszélgetés, így nem vette észre, hogy az autónak ezúttal sofőrje is van.

A pormanó erősen kapaszkodott a kormányban, miközben a fején lévő szőrök hátrafelé lobogtak. Élesen kanyarodtak hol jobbra, hol balra, majd tovább robogtak. A manó nagyon élvezte.

De hirtelen eltűnt a talaj a kerekek alól, és a szőrgombóc a levegőben repült tovább. Vili kétségbeesetten felkiáltott, majd egy nagy csattanás következett.

A fiú aggódva szaladt oda. A nagy száguldozásban elfelejtkezett arról, hogy a folyosó végén néhány lefelé vezető lépcsőfok van. Az autó most ott hevert a lépcső alján felborulva. Vili felemelte, de néhány karcoláson kívül szemmel láthatóan nem esett nagyobb baja. De hol lehet a manó, gondolta a fiú kétségbeesve. Körülnézett, és ekkor meglátta a szőrcsomót: a sarokban állt mozdulatlanul. Viszont nem a talpán, hanem a feje tetején. Szemét félig becsukta, a nyelve kilógott a szájából. Kezei a földön voltak a feje mellett, mintha azokon támaszkodna.

– Pormanó, jól vagy? – guggolt le hozzá Vili. – Nyisd ki a szemed! Legalább mondj valamit!

Halk mormogás volt a válasz. A fiú óvatosan megfogta a szőrgombócot, és lefektette a padlóra. Az lassan kinyitotta a szemét.

– Ez valami fantasztikus volt! – nyöszörögte a manó. Úgy tűnt, megütötte magát több helyen is, de ez szemmel láthatólag nem zavarta. – Mehetnénk egy újabb kört?

– Elfelejtkeztem a lépcsőről! – mentegetőzött Vili. – Azt hittem, ezek után nem akarsz többet autóba ülni!

– Dehogynem! Alig várom! Nincs egy távirányítós repülőd véletlenül? – nézett rá a pormanó. – Most, hogy belekóstoltam a repülésbe is, inkább azt szeretném csinálni.

– Az sajnos nincs – nézett rá Vili elgondolkodva. – De van egy ötletem! Ne mozdulj! – pattant fel.

– Ezt úgy mondod, mintha képes lennék felállni! Minden porcikám sajog! – panaszkodott a szőrgombóc. – De megérte! – tette gyorsan hozzá, amikor látta, hogy Vili aggódva néz rá. A fiú eltűnt, hogy hamarosan egy nagy, zöld lufival térjen vissza.

– Az meg micsoda? – ült fel a manó.

– Ez egy lufi, gázzal van megtöltve. Pénteken kaptam a születésnapomra. Szerencsére valamennyire még használható. Ezzel fogsz repülni. Csak belekapaszkodsz, és már fel is szállsz.

– Nem fogok leesni? – méregette bizalmatlanul a szőrgombóc a léggömböt.

– Csak akkor, ha elengeded a zsinórt – felelte Vili. – Vagy ha a lufi kipukkad – tette még hozzá zavartan.

– Mitől pukkadhat ki? – kérdezte a pormanó összeráncolt homlokkal.

– Mondjuk, ha beleakad egy éles tárgyba. Majd olyan helyen engedjük fel, ahol nincs ilyen – húzogatta Vili fel-le a léggömböt. A pormanó nagy érdeklődéssel figyelte a lufi mozgását.

– Teszek a fejedre valamit, ami megvéd – kapta fel a fiú a pamacsot, az autót és a távirányítót, majd a lufit maga után húzva a szobája felé vette az irányt. Ott mindent letett az asztalra, a lufit pedig felengedte. Kihúzta az asztal fiókját. A pormanó belehajolt a kihúzott fiókba.

– Mit keresel? – érdeklődött.

– Valamit, ami megvéd, ha leesel – húzott ki a fiú diadalmasan valamit a fiókból.

– Mi ez a sárga izé? – kérdezte a szőrgombóc.

– Ez egy műanyag tojás. Apró játékot tettek bele, de most már üres. Elraktam, hátha még tudom használni valamire. Szét lehet szedni kettőbe – emelte fel Vili a tojást, majd odaadta a manónak az egyik felét. Az tanácstalanul forgatta a kezében. Látszott rajta, hogy nem tudja, mihez kezdjen vele. Amikor a hátsójához próbálta meg odanyomni, Vili megelégelte a dolgot, és elvette tőle:

– Tedd a fejedre! – ezzel a tojást barátja fejébe nyomta. A pormanó úgy nézett ki a sárga műanyag tojáshéjjal a fején, mint egy szürke színű kiscsibe, amelyik most bújt ki a tojásból. Vilinek nagy erőfeszítésébe került, hogy el ne nevesse magát. Nem akarta, hogy a szőrgombóc megsértődjön, és elbújjon megint a padláson.

A manó megigazította a fején a tojáshéjat, ami teljesen lenyomta a fülét és a fején lévő szőröket.

– Biztos vagy benne, hogy ez meg fog védeni? – a pamacs hangján érződött, hogy nem bízik meg teljesen ebben az új fejfedőben.

– Persze, ez egy bukósisak – felelte Vili biztatóan. – Vadonatúj, sárga bukósisak. Még a nevedet is ráírhatjuk, ha akarod.

A manó beleegyezően bólintott.

– Rendben. Inkább viselem ezt az izét, minthogy újra beverjem a fejem – döntötte el végül. – Hogy fogjunk hozzá?

– Nagyon egyszerű az egész. – Vili megfogta a zöld léggömb zsinórját, és lejjebb húzta. A zsinórt közvetlenül a léggömb alatt fogta, míg a legvégét a pormanó kezébe nyomta:

– Fogd meg jó erősen – mondta. – Várj csak egy pillanatra! Inkább rákötöm a derekadra, úgy biztosan nem fogsz leesni. – Azzal odahajolt, és a zsinórt a manó derekára kötötte. – Így ni, jó is lesz! – szólalt meg elégedetten. – Azért a kezeddel is kapaszkodj! – tanácsolta. Amikor elkészültek, lassan felengedte a lufit. A szőrgombóc ámulva nézett lefelé a magasból.

– Ez nagyszerű! – kiáltotta. – Jobb, mint a porfonálon hintázni.

A lufi hamarosan a plafon alatt himbálózott, a manó pedig a zsinór végén lengedezett. Vili lassan lehúzta a léggömböt, majd újra hagyta felszállni. Megismételték még néhányszor.

– Kár, hogy nem lehet irányítani, mint az autót – bánkódott a pamacs.

– Ahhoz egy hőlégballon kellene. Ha ide-oda himbálózol, tudod egy kicsit mozgatni – javasolta a fiú. – Vagy húzhatom én is – tette hozzá, de ekkor lépteket hallott. Anya jött be a szobába:

– Kész a vacsora, gyere enni! – mondta. – Ez meg micsoda? – kérdezte a léggömbre és a pormanóra pillantva.

– Áthoztam a szülinapi léggömbömet a másik szobából – felelte Vili, miközben aggodalmasan pillantott a szőrgombócra. A manó megpróbált úgy tenni, mintha Vili egyik játéka lenne, és mozdulatlanul lógott a zsinóron.

– Ez meg milyen játék?

– Zsoltitól kaptam kölcsön péntek délután, amikor átjött – felelte gyorsan a fiú. Zsolti a legjobb barátja volt, egy osztályba jártak, és időnként kölcsönadták egymásnak a játékaikat. Vili tudta, hogy amit mondott, az füllentés, de azt mégsem mondhatta, hogy a zsinór végén lógó valami egy pormanó. Anya nem hitte volna el. Vilinek hirtelen nem is jutott eszébe olyan felnőtt, aki elhitte volna. A fiú még azt sem tudta, hogy a pormanó mit szólna hozzá. Úgy tűnt, nem barátkozik más emberekkel.

Egyelőre jobb titokban tartani a kilétét, azután majd meglátjuk. Ezzel a füllentéssel nem ártok senkinek, nyugtatgatta magát. Anya nem kérdezősködött tovább, csak kiterelte őt a szobából. Vili visszanézett, de nem kockáztathatta meg, hogy visszamegy levenni a manót. Anya úgy tudta, hogy az egy játék, a játékok pedig akármeddig ott lóghatnak. Akár egész éjszaka.

Az ajtó becsukódott, és a manó egyedül maradt. Megkapaszkodott a zsinórban, mert kezdett kényelmetlenné válni a függeszkedés. Mivel a játékokkal teli polc közel volt, úgy döntött, először megpróbál oda eljutni. Előre-hátra himbálózott a zsinóron, így a lufi is elkezdett ide-oda mozogni. A pormanó megindult a polc felé. Egyre jobban felbátorodott, és egyre merészebben himbálózott. Így fordulhatott elő az, hogy egyszer annyira kilendült a zsinórral, hogy beverte a fejét a polcba. De szerencséje volt: a bukósisak megvédte, így nem esett nagy baja.

– Jó lesz vigyázni – lassított a szőrgombóc a himbálózáson. Megragadta a polc szélét, és fellendült. Ott hasalt, miközben a léggömb zsinórja a derekánál fogva rángatta. Kapaszkodnia kellett, ha nem akart leesni

Most már csak el kellene oldanom a zsinórt, gondolta át a manó a következő lépést, de nem boldogult. A szobába a résnyire nyitott ablakon át befújt a kora esti szél. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a lufi elinduljon az ellenkező irányba. A manó elkezdett lecsúszni a polcról, és csak a legutolsó pillanatban kapta el a külső szélét.

Vili nem mindennapi látványra lépett be a szobába. A pormanó két kezével a polc szélét markolászta, hasa, lába a levegőben lógott.

– Segítség! – kiáltott oda a fiúnak. Az rögtön odaszaladt, de elkésett: a lufi tovább repült, mire a manó elengedte a polcot, és most fejjel lefelé lógott a zsinóron. Vili odalépett, hogy megfogja, de a pamacs hirtelen eltűnt a szeme elől. Egy hangos pukkanás hallatszott, majd a léggömb ide-oda cikázott, kieresztve a gázt, és egyúttal maga után rántva a zsinóron még mindig ott lógó pormanót. Végül a lufi leesett a földre, a manó pedig nagyot koppanva az íróasztal alatt landolt. Vili aggódva húzta ki barátját, akinek a fején még mindig ott volt a sárga bukósisak. Az ütközés következtében teljesen lecsúszott az orráig.

– Gyere, gyorsan leszedlek a zsinórról, azután vissza kell mennem! – oldozta el Vili a zsinórt, majd levette a manó fejéről a bukósisakot.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Kutya bajom! – legyintett a manó, bár megtántorodott és majdnem elesett. – Micsoda nap volt ez a mai! Nagyon jól szórakoztam! Lesz mit kipihennem! – azzal bemászott az ágy alá, ahol rögtön leheveredett a padlóra. Vili mosolyogva ment vissza a konyhába.