2016. január 6., szerda

,,A pormanó felbukkan” (kimaradt/átírt jelenet) 1.


,,A pormanó felbukkan” 

(kimaradt/átírt jelenet)


A fürdőszobában

(3. fejezet)



...Vili most már szó nélkül engedelmeskedett. Odament a polchoz, de a manó addigra már eldöntötte a poharat, és kimászott belőle. Megkapaszkodott a fiú kezében. Már éppen le akart mászni, hogy kiszaladjon a fürdőszobából, amikor kinyílt az ajtó és anya lépett be. Vili meglepetésében felkapta a hajszárítót, és bekapcsolta a legmagasabb fokozaton, bár ezzel a mozdulattal a másik kezében meglapuló pormanót sikerült a plafon irányába ,,fellőnie''. Anya közelebb lépett:

– Minden rendben? – kérdezte. A fiú bólintott, miközben megpróbálta feltűnés nélkül a mennyezet felé irányítani a hajszárító levegőjét, hogy a manót addig is odafent tartsa, bár nem járt sok sikerrel. A szőrcsomó kétségbeesetten igyekezett megkapaszkodni valamiben, de nem volt semmi a közelben. Így most ott csapkodott a levegőben, hogy ,,elrepüljön” a tükör felé.

– Megszáradt a hajad, nyugodtan kikapcsolhatod – szólt rá anya Vilire, megpróbálva túlkiabálni a gép által keltett zajt. A fiú kénytelen volt szót fogadni, mert semmilyen magyarázatot nem tudott adni arra, hogy miért kell a plafont szárítania a haja helyett. De szerencséjük volt: anya megfordult, és a tükör felé lépett. Vili rögtön kinyúlt, hogy elkapja a manót, de az a fiú keze helyett anya hajára esett.

– Mi ez a vizes csík a tükrön? – kezdett volna bele anya a kérdezősködésbe, de ekkor telefoncsörgés hallatszott. Anya – a pormanóval a hajában – kisietett, hogy felvegye, mialatt Vili nyugtalanul nézett utánuk. Csak annyit látott, hogy a pamacs gyorsan lekúszik anya hátán, majd eltűnik a folyosón az ellenkező irányba. Ezalatt anya felvette a kagylót:

– Gizi néni! – szólt bele. Vili rögtön kiosont a fürdőszobából. Ha valami nem hiányzott neki, az egy esetleges letolás a kukánál történtek miatt. Inkább a szobájába ment...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban