Szeptemberben pormanóék ismét blogturnéztak. Ezúton is köszönöm a Blogturné Klub bloggereinek, hogy időt, energiát szántak a csapatra. :) A turné állomasai a következők voltak:
2017. szeptember 21., csütörtök
2017. július 12., szerda
Írók kérdőíve
On Sai, azaz Varga Bea kért fel arra, hogy válaszoljam meg az Írók kérdőívét. Ezúton is köszönöm a felkérést. :)
Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog, stb.)?
Elsősorban meséket, most próbálkozom egy ifjúsági regény megírásával. Egy időben interjúkat és könyvajánlókat írtam egy írós ismerősökkel közös blogunkra. Nagyon szerettem, de elég sok időnket elvette a felkészülés, és ez már az írás rovására ment.
2017. május 30., kedd
Mi van a kép mögött?
Aki már volt olyan szerencsés, hogy a kezébe vehette a Könyvfesztiválra megjelent második pormanó kötetet, az bizonyára örömmel nézte végig Ráduly Csaba illusztrációit. Azonban néhány rajzon több van, mint első látásra tűnik, hiszen Csaba nagyon ügyesen elrejtett némi háttérinfót rajtuk. Lássuk most ezeket.
2017. január 19., csütörtök
A pormanó újabb kalandjai 2. fejezet
(1. fejezet)
2. fejezet
2. fejezet
A pormanó és a kéményseprű visszaosontak a szobába. Vili először észre sem vette őket, csak az ereszlakó figyelt fel rájuk.
– Tehát mégis a fürdés mellett döntöttetek – vigyorogott, amikor meglátta a két csuromvizes barátot. Ugyan egyikőjük sem lett teljesen tiszta, de a szőrgombóc bundájáról végre eltűnt a rózsaszín árnyalat.
2016. december 19., hétfő
A pormanó újabb kalandjai 1. fejezet
A háttérben már készülnek a pormanó második kötetének illusztrációi. Addig is az elkövetkezendő hetekben megosztom veletek a mese első néhány fejezetét. (Figyelem: ez nem a végső változat. A könyvben nem pontosan ez fog megjelenni.)
2016. november 15., kedd
Csipogó pornyuszik
2016. október 26., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

