2016. július 1., péntek

Az Objektívről szubjektíven :)


2015. áprilisa. Ez volt az a hónap, amikor Susuk Melindával interjúkészítésre adtuk a fejünket. Akkor még nem is sejtettük, hogy bő egy évvel később már több, mint harminc interjú lesz az oldalunkon. Ezúttal is köszönjük mindenkinek, aki szóba állt velünk, és  – talán meglepő módon – azoknak is, akik visszautasítottak bennünket.
Az elutasítások miatt így új interjúalanyok után kellett néznünk, és olyanokkal ismerkedhettünk meg, akikkel amúgy lehet, hogy nem. (Azokról, akik értetlenkednek a felkérésünk láttán, húzzák a válaszadást, majd eltűnnek a ködben, most inkább nem beszélnék. :) ) Egyúttal köszönjük mindenkinek, aki olvassa a blog bejegyzéseit. :)

Idén két új taggal bővültünk: Petőházi Emese és Dér Adrienn csatlakoztak hozzánk. Segítségükkel látványosan felgyorsult a blog élete. A másik változást az jelentette, hogy a saját blogjaink helyett új oldalra költöztettük az interjúkat, az ,,Objektív a fiókból” pedig több fórumon is követhető (blog, Twitter, Instagram, G+, Facebook, Bloglovin).

Legelső interjúnkat Kae Westával készítettük, sőt, azóta már dupláztunk is vele. Kae, ezúton is köszönjük, hogy szóba álltál velünk, és vállaltad, hogy rajtad kísérletezzünk. :)

A legváltozatosabb kérdéseket Rácz-Stefán Tibortól kérdezhettünk (ő szintén válaszolt a kérdéseinkre másodszor is), valamint a meseterápiával is foglalkozó írótól, A. G. Hawktól. Mindketten olyan sok mindennel foglalkoznak, hogy egy interjú szinte kevés arra, hogy mindenre kitérjünk. 



Legfiatalabb interjúalanyunk egy költőnő, Bíró Krisztina volt. A legrövidebb válaszadó címét első külföldi interjúalanyunk, Andy Weir, ,,A marsi” írója kaphatná meg, a dobogó második fokára pedig a kanadai Dakhká Khwáan észak-amerikai indián néptáncegyüttes vezetője, Marilyn Jensen kerülhetne. :) A leghosszabb válaszokkal Pusztai Andrea, a Bizánc írónője örvendeztetett meg bennünket. Ezt a jó szokásodat tartsd meg a jövőben is, Pandi!  :)

A legkomolyabb interjúnkat Gideon Greif izraeli történésszel, a ,,Könnyek nélkül sírtunk” c. könyv írójával készítettük, aki több-kevesebb türelemmel viselte, hogy rendszeresen elírjuk a nevét. :)

A leghumorosabb interjúalany címét Archibáld, az óriás uszkár kaphatná. Ő az, aki Nózi (azaz József), a rendőrkutya árnyékában ,,tengeti a mindennapjait”. Hogy a sajtópert elkerüljük, Nózival is készítettünk egy interjút. ,,Szerény” válaszait jövő héten olvashatjátok a blogon. :)

A ,,legcivilebb” interjúnk egy nyomozóval készült, míg a legsegítőkészebb interjúalanyunknak az amerikai krimiíró, Lawrence Block bizonyult, aki a twitter üzeneteinkre is magyarul válaszol. :)

A legbénább kérdéssorral – amit valaha is sikerült összeállítanunk – Bodor Attila meseírót jutalmaztuk. Attilának ezúton is köszönjük, hogy remek válaszaival megmentette az interjút. :)



A második legnagyobb nézettséget Norbert Winney, az Athenaeum Kiadó írója érte el, míg kiadóbeli írótársa, Jandácsik Pál rávette a bárányokat arra, hogy ne hallgassanak tovább. :) A legdarkabb cowboykalapos Bakti Viktor (bár a legszeretetreméltóbb cowboykalapos továbbra is az ereszlakó marad :) ).

Demi Kirshner, a Könyvmolyképző Kiadó írója még mindig arra kér bennünket, hogy öljük meg a főszereplőjét, mialatt Felkai Ádám továbbra is életveszélynek kitéve utazik a 4-6-oson.  Bessenyei Gábor  a görög istenekkel kávézik, és megpróbálja velünk együtt megtanulni Craz kimondhatatlan blogjának a nevét. :)

Válaszadásra kértünk egy Lengyelországban élő magyar írót, Szaszkó Gabriellát, majd elkértük Moskát Anita finom földlevesének a receptjét (jól megy hozzá Andy Weir krumplihéj teája :) ).

Egy egyszerű kérdezz-feleleknek indult az interjúnk Palásty Ágnessel, de végül sokkal többet tudtunk meg róla, mint amire számítottunk. Az első festőművész/illusztrátor interjúalanyunk Szimonidesz Kovács Hajnalka volt – ő illusztrálta többek között Bodor Attila ,,A ló, aki édességet tüsszentett” c. könyvét. A meséről remélhetőleg hamarosan hozunk egy ajánló is.

Őt követte egy díszlettervező/grafikus/zeneszerző/bárzongorista, Ráduly Csaba, aki nem mellesleg ,,A pormanó felbukkan” illusztrátora is. Első iparművészekkel készült interjúnkat a LegendLand Dolls tulajdonosainak köszönhetjük, míg első meglepetésünket, egy ,,Objektíves” rajzot Daniel Wallace írótól kaptuk.

Bud Spencerrel áprilisban még egy római interjúkészítés lehetősége is felmerült. A héten megdöbbenéssel értesültünk a haláláról.

Első ,,technikai” interjúnk a Maxin10sity elnevezésű video mapping céggel történt. Reménykedünk benne, hogy egyszer eltölthetünk egy napot Horváth Zoltánnal, aki olyan filmek berendezője, mint a ,,Die Hard – Drágább, mint az életed” és a ,,Mentőexpedíció”. Természetesen Limara konyhájába is szívesen bekukkantanánk. :)

Kozári Dorka elkalauzolt bennünket a macskák és a cirkuszok világába, míg Deme Lászlóval zoknivadászatba fogtunk. :)

Eddigi legnépszerűbb interjúnkat a Rumini illusztrátorának, Kálmán Annának köszönhetjük. Anna még egy ,,Manók a fiókból” rajzzal is meglepett bennünket, amit még egyszer köszönünk. :)

A héten pedig újabb interjú került fel az oldalra, nem mással, mint Winkler Péter légvédelmi rakétairányítóval. :) :)



A pormanóról objektíven :)


,,A pormanó felbukkan” tavaly decemberben jelent meg. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szakított rá időt, és elolvasta. Időközben már gyűlnek az olvasói vélemények. Ezek megtalálhatók a Blogturné Klub állomásain, de a könyv fent van a moly.hu-n (itt egy kihívásba is be lehet kapcsolódni) és a Goodreads-en is, illetve valamennyire követhető az Instagramon és a G+ oldalon. Kimaradt jelenetek és egyéb részek megtalálhatók itt, a blogon, akárcsak a háttérinformációk, amik nem feltétlenül derülnek ki a könyvből.

A mese folytatása, ,,A pormanó újabb kalandjai” túl van a szerkesztésen – ezúton is köszönet Kozma Rékának :) –, remélhetőleg idén megjelenik. Ebben a kötetben ismerkedhetünk meg közelebbről az első részben még csak emlegetett szemétledobó lakójával, illetve egy új szereplővel, de Gizi néni is felbukkan, hogy szerelmeslevelet adjon át Vilinek. :) Néhány mondatos részletek már olvashatók a blogon, később pedig hosszabb részek is fel fognak kerülni a meséből.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban